Rajzi és formaismereti alkotói gyakorlat

szabval rajzi es formaismereti alkotoi gyakorlat 600x200pxBMEEPRA0440
Szabadon választható tárgy
2 kredit

 

 

 

tantárgyfelelős
Váli István Frigyes DLA

tantárgy célja
Félévenként változó programmal rajzi, alkotói gyakorlat (ideértve az épület felmérés és rajzi dokumentálás, valamint a tervezési workshop-on való részvétel) segítése és kredit pontokkal is történő elismerése. Az ide jelentkező hallgatók (évente kb. 30 fő) munkáját a témától függően a tanszék különböző oktatói irányítják. A tárgyat azok vehetik fel, akik az adott évi programokon korábban részt vettek és ottani munkájuk alapján erre jogosultak.

követelmények
A tanórákon való részvétel kötelező, a TVSZ-ben meghatározottak szerint Az egyes feladatokat a félévközi leadások után, a gyakorlatvezetők értékelik, de a visszaadott rajzok a félév végéig javíthatók, befejezhetők! A gyakorlati jegyet, a gyakorlatvezető tanárokból álló bizottság határozza meg, a félév végén feltöltött –a tematikában részletezett számú- munkák minősége alapján.

Válogatás a tárgy keretében, az olaszországi Faleronei Művésztelepen készített hallgatói munkákból

2018-09-01 Váli István frigyes DLA – évfolyamfelelős

نمط محدد

نمط التخطيط

الألوان المعرفة مسبقاً

صورة خلفية