EXPERIMENTAL kutatócsoport

Interdiszciplináris gondolkodásra építő, különböző szakterületek együttműködésére, a különböző területeket érintő tudás összeadódására hangsúlyt helyező kutató csoportot alakítottunk 2015 – ben Üveges Gábor képzőművész, Pálóczi Tibor építész, és Czeglédi Péter 3D művész részvételével. Ennek nyomán elsősorban az experimentális gondolkodás és forma alkotás virtuális térre való kiterjesztésére fókuszálunk. A virtuális térben megalkotott művek nagy méretű nyomatokon, 3D printeken és animációban jelennek meg. Kutató csoportunk munkája az Építészkar Rajzi és Formaismereti Tanszékén részben az oktatáshoz is kapcsolódik és a résztvevők korábbi alkotó és kutató munkájának logikus folytatása. Régebbi kutatásaink eredményei és szakmai tapasztalataink beleépültek a művekbe.

Filozófiai oldalról inspirációt merítettünk Gilles Deleuze fold koncepciójából és főként a fluiditás különböző fokozatait érintő gondolatmenetéből. A térszerkezet kialakításakor elsősorban az Üveges Gábor korábbi csontstruktúrákkal kapcsolatos kutatásaira építettünk, illetve a manuális forma és téralkotás foldinghoz kapcsolódó felismeréseire alapoztunk. A számítógépes 3D modellezésben Pálóczi Tibor építész korábbi kutatásainak és gyakorlati tapasztalatainak eredményei jelennek meg. A renderelésben és az animációban Czeglédi Péter építész - 3D designer szakmai tapasztalata és tudása akkumulálódik és mutatkozik meg. Kutató csoportunkban való közös munkánk többleteredményt hozott.. Filozófiai inspiráció, képzőművészeti és építészeti gondolkodás, manuális intelligencia és digitális technikák szinergiája révén olyan műveket hoztunk létre amire külön - külön egyikünk sem lett volna képes.

نمط محدد

نمط التخطيط

الألوان المعرفة مسبقاً

صورة خلفية